Megérdemelt győzelem
Érsekújvár. Euroiskola néven hirdetett versenyt az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája.
Érsekújvár. Euroiskola néven hirdetett versenyt az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája. A Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai érték el a versenyben a legmagasabb pontszámot, ennek köszönhetően az intézmény harminc diákja hamarosan egy teljes napot tölthet Strasbourgban, megtekinti az Európai Parlament épületét, megismerkedik a képviselőkkel.
Január 20-án az iskola diákjai Helena Bohátová és Forró László megyei képviselőkkel találkoztak, velük elsősorban az európai uniós források régióbeli felhasználásáról beszélgettek. A fiatalok munkacsoportokat hoztak létre, és az oktatásügy, energetika, kábítószer, xenofóbia témákat érintő, közös véleményüket tükröző állásfoglalásokat alkottak. Munkájukat végül lefordították angol nyelvre. Tanulságos volt továbbá Bauer Edit, az Európai Parlament képviselőnőjének az ipariban tett látogatása is.
Bábi Lászlótól, az iskola igazgatójától megtudtuk, az Euroiskola keretében még korántsem értek véget a diákok megpróbáltatásai. "Intézményünk mintegy száz diákja vett részt a versenyben, a megmérettetést meghirdető tájékoztatási iroda angol nyelvű teszteket küld majd nekik, és a legjobb nyelvtudással bírók közül választják ki a harminc kiutazó fiatalt" - jegyezte meg Bábi László.
A Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola a 2004/2005-ös tanév óta Kereskedelmi Szakközépiskolát is indított. A megyei fenntartású intézménybe jelentkező magyar diákok ma már két elektrotechnikai szak és általános gazdaságtan közül választhatnak. Ezek pedig a következők: az integrált elektrotechnika, a műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában, a Kereskedelmi Szakközépiskolában pedig az általános gazdaságtan. Azok, akik a jövőben osztozni szeretnének az iskola sikereiben, vagy éppen Strasbourgba vágynak, keressék fel az oktatási intézmény honlapját: www.spesaj.szm.sk. (száz)
vissza